Kreatív szövegírás és tartalomszolgáltatás – Ahol a vonzó forma igényes mondanivalóval párosul

Tudod, hogy kit szeretnél megszólítani, de azt nem, hogy hogyan? Vevőcsalogató vagy értékteremtő kreatív szövegírás a cél? 

A vérünkben van a szövegelés, és ez nem duma! Képzett marketinges szakembereink mellett újságírói végzettséggel és írói vénával megáldott, a kreatív szövegírás és a tartalomszolgáltatás területén jártas specialistáink segítenek abban, hogy a lehető legfrappánsabb, személyre szabott sorok és bekezdések gazdagítsák a honlapodat. Örömmel fogalmaznak meg hírleveleket, de a szlogenek és reklámszövegek sem fognak ki rajtuk. Inspiráló ötletelésük nyomán olyan lendületes és figyelemfelkeltő szövegek születnek, amelyek bármilyen stílusú weboldalt képesek felrázni.

Már a kreatív szövegírás tartalmának megformálásánál, tehát lényegében már a tartalomszolgáltatás első lépésénél szem előtt kell tartanunk, hogy milyen visszajelzést várunk, ezért elsőként meghatározzuk a célt, majd pozícionálunk: hiszen a legfontosabb, hogy kiket szólítunk meg, miért és milyen felületen szeretnénk megjelentetni a tartalmat. Ezután átgondoljuk, hogy milyen egységekben, hány karakterben és milyen formátumban kívánjuk feltenni azt a netre, kiküldeni a hírlevél-olvasónak, vagy milyen típusú reklámot akarunk vele feldobni. 

Tegezzük vagy magázzuk az olvasót? Lazák és humorosak, vagy udvariasak és hivatalosak legyünk a kreatív szövegírás során? Milyen legyen a stílusunk? Mi a tartalomszolgáltatás célja? Lerántjuk a leplet a termék minden egyes tulajdonságáról, vagy csak felcsigázzuk az érdeklődést egy-egy általánosabb, de izgalmas cikkel? 

Még nem döntötted el, mit szeretnél kiemelni, vagy nincsenek határozott elképzeléseid a weboldal tartalmát illetően? A tartalomszolgáltatás okos felépítésében tapasztalt stábunk ebben is segít: tuti tippekkel lát el, támpontokat ad, vagy ha kéred, akár teljesen meg is írja a netre felkerülő anyagokat.

Tartalomszolgáltatás guruink és a kreatív szövegírás területén magasan képzett munkatársaink a magyar nyelv zsonglőrjei: kiváló stílusérzékük, kitűnő helyesírásuk alap, de valójában átváltozóművészek is, hiszen képesek más és más karakterek bőrébe bújva teljesen eltérő hangulatú és ízű szövegeket kreálni. 

Kreativitásuknak a terjedelem sem szab határt, munkáik egységesek és egyediek, motiválnak, tettre sarkallnak és vásárlásra buzdítanak, vagy tovább öregbítik a cég hírnevét, és számos információval látnak el könnyed stílusban. 

Keress minket bátran, és kérd egyedi árajánlatunkat! Válogass akcióink és kreatív szövegírás, valamint tartalomszolgáltatás csomagajánlataink közül: ha imidzsváltást tervezel, vagy komplett arculatot és márkát építesz, most együtt olcsóbban megkapod a formai és a tartalmi kivitelezést!

Ne feledd, ha kreatív szövegírás és tartalomszolgáltatás, akkor az Alba Wolf a megoldás!

Kérj ajánlatot! Egy munkanapon belül válaszolunk.


Keress fel minket!
(előzetes bejelentkezés szükséges)

Alba Wolf Kft.
8000 Székesfehérvár, Barkóczy 13/A

Telefon: +36 (70) 671 0005
E-mail: office@albawolf.com



Térkép

Kapcsolat

Cím: 8000 Székesfehérvár,
Barkóczy 13/A
Tel.: +36 (70) 671 0005
E-mail: office@albawolf.com
Adószám: HU14365412
Adatvédelmi nyilvántartási szám:
NAIH-60108/2012.